A nap meleg sugarai lágyan cirógatják az arcomat. A nap ezen időszakát szeretem a legjobban. Amikor felkel a nap, de eközben odakinn még a harmat cseppekben uralja a leveleket és a virágok szirmait.
Hirtelen kirázott a hideg, így a takarót reflexszerűen húztam feljebb magamon és arcom a párnába fúrtam. Iskola.. 6 betű ami képes tönkretenni egy csodás reggelt. A nyárnak vége és a mai nappal elkezdődött középiskolás életem utolsó szakasza. Végzős lettem. Fogalmam sincs hogyan jutottam el idáig. Na nem mintha ilyen hülye lennék, csupán a tanulás számomra azon dolgok közé tartozik aminek nem látom értelmét, holott tudom, hogy nagyon is van neki. Csupán nem érdekel. Számomra a zene a minden. Az amitől a világnak értelme van. Hiszen nem elég, hogy tudj énekelni vagy hangszeren játszani ahhoz, hogy zenész legyél.. A szíveddel is érezned kell a ritmust. És ezt tanulással nem lehet elérni. Erre születni kell. Az életem, a céljaim és az eredményeim is mind azt mutatják, hogy a szavaim nem holmi szétszórt szavak hanem egy céltudatos ember kijelentései. Csak az emberek ezt nem látják. Ők csak annyit látnak, hogy Matt Patterson a focicsapat kapitánya, és a lányok kedvence. De fogalmuk sincs a gondoltaimról, az érzéseimről és a valódi énemről. Csupán néhány ember van aki valóban ismer. Pontosabban 4-en.. Dylan Carter, a legjobb barátom, aki egyébként lány, bár a neve igencsak megtévesztő. Jake Hammer, Carlos Veranlo és az ikertestvérem Alexandra.
Még 15 évesek voltunk amikor eldöntöttük Alexandrával , hogy bandát alapítunk. Akkor ismertem meg a többieket. Válogatásokat tartottunk, hogy ki is lehetne megfelelő egy akkor színvonal nélküli és rossz hangzású dobos mellé. Végül ráleltünk Jake-re, a gitárosunkra, Carlos-ra, a trombitásra és a nálunk egy évvel fiatalabb Dylan-re. Dylan azonnal elbűvölt mindannyiunkat. Szőke, csillogó haja lágyan omlik válla alá és kék szeme kristályként csillog hosszú szempillái által keresztezve. Azonban a csodás külső mögött egy nagyon is kemény és abszolúte nem törékeny lány rejtőzik. Ezért is döntöttünk a barátság mellett. Egyikünknek sem működött volna. Igazából a mi kapcsolatunk eléggé bonyolult. Amolyan barátság extrákkal ha egyikünknek sincs senkije. Ami mindkettőnknél ritka.
A lényeg az, hogy 3 éve eléggé összeszoktunk és bár mind különbözünk mégis együtt remek összhangban vagyunk. A bandánk neve egyébként Dirty Souls. Piszkos lelkek. A névvel igen sok gondunk volt. Sehogy sem tudtuk elnevezni a kezdetleges és meglehetősen nem mindennapi bandánkat. Végül a végleges név eredeti ötletét az adta, hogy mindannyiunknak igencsak balhés előélete volt. És innen jött. Eddig csak Jake anyjának a garázsában játszottunk, de célunk hogy magasabb szintre lépjünk fel. Célunk az, hogy megismertessük a világgal a nézeteinket és érzelmeinket... De sajnos ez még jócskán várat magára. Alig hallhatóan felnyögtem és erőteljesen megdörzsöltem a szemem, hogy elűzzem az álmosságot. Felkeltem és komótosan lépkedtem a fürdőszobába. Belenéztem a tükörbe és szembesültem saját magammal. Világoskék szemem szinte perzselt, barna hajam pedig még hatásosabbá tette a tekintetem. Nem mondom élveztem az adottságaim nyújtotta lehetőségeket de minden barátnő és egy éjszakás kaland után az elégedettség mellett némi ürességet érzek. Mintha valami hiányozna az életemből. Csak még nem jöttem rá, hogy mi az. A mai nap viszont minden más lesz. Az utolsó évem tökéletes lesz.. Tökéletes..
Gondolom sejtitek, hogy nem a legjobb hírrel jövök...
